Tevékenységeink

Víz-Hal-Ember Közhasznú Alapítvány

Az alapítványról:

2011. Július 2-án Szarvason megrendezésre került az I. Szarvasi Horgász és Halas Gasztronómiai Nap. A Galát Krisztiánés Varró Zoltán ötletgazdák (továbbiakban, mint Ötletgazdák) által megvalósított rendezvény sikeresnek bizonyult. A rövid, mindössze két hónapos szervezési munkálatok ellenére közel száz támogatót sikerült a rendezvény mellé állítani.

Mivel mind a támogatók, mind a látogatók hiánypótlónak minősítették az eseményt az Ötletgazdák úgy gondolják, hogy ennek folyamatos, ismételt megrendezése igencsak indokolt és Szarvas Városának, valamint az itt élőknek, továbbá az idelátogatóknak nagy örömére szolgálna.

Ennek érdekében az Ötletgazdák újra összefogtak és megszervezték a Víz-Hal-Ember közhasznú alapítvány létrehozását, melynek céljait és tevékenységét a rendezvényen és az azóta eltelt időben felmerült gondolatok, tapasztalatok, illetve javaslatok motiválják és indokolják.

Céljaink:

  • A halas gasztronómia, halételek fogyasztásának népszerűsítése (népi étkezési szokások)
  • A természet-, és környezetvédelem -> vizes élőhelyek, halfauna védelmének népszerűsítése.
  • A vizes élőhelyek, a vízhez kötődő őshonos halállományok értékmegőrzése.
  • A környezetvédelembe illeszkedő halgazdálkodási-, halászati, horgászati tevékenység elősegítése.
  • A hagyományos halászati, horgászati kultúrák felkutatása és helyreállítása.
  • A halászati, horgászati hagyomány és kultúra őrzése, gondozása, az őshonos halfajok fennmaradásának elősegítése.

Szarvasi Halasnapok:

Először 2011. évben került megrendezésre a Szarvasi Horgász és Halas Gasztronómiai Nap címmel. A nagy sikerre való tekintettel a szervezők úgy döntöttek, hogy minden évben megrendezik ezt az eseményt. A siker nem véletlen, hiszen minden korosztály jól érezheti magát a remek programoknak köszönhetően (főzőverseny, horgászverseny, kiállítások, gyermekeknek szánt programok), nem beszélve a finomabbnál finomabb halas ételekről.

Víz világnapja:

Az ENSZ március 22-ét nyilvánította a Víz Világnapjává. Felhívta a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét.

  • Filmvetítések
  • Ismeretterjesztő előadások
  • Játékos vetélkedők
  • kiállítások

Versenyek

Lékhorgász verseny

Itt egy mókás, vidám horgászversenyre kell gondolni.
Mire is horgászhattunk volna a műjégpályán, persze, hogy műcsukára.
A jelen lévő médiumok útján üzentünk azoknak, akik a Kákafok sorsát valóban szívükön viselik. Felhívtuk a figyelmet az együttműködés fontosságára és az abban rejlő lehetőségekre.

Kuttyogtató verseny

2013. évben első alkalommal került megrendezésre e nemes verseny – Csernák Zoli (“A magányos kuttyogató” facebook közösség) ötlete alapján.Zoli a megrendezéshez kérte alapítványunk, a Víz-Hal-Ember közhasznú alapítvány segítségét, amelyet mi nagy örömmel elvállaltunk.

Rendezvények

Nemzetközi konferencia és szakember találkozó

Halászati-horgászati szabályozás a Kárpát-medencében

Téma:
A halászati-horgászati szabályozás változásai nemcsak hazánkban, hanem a szomszédos országokban is napirenden vannak.

Alapítványunk kezdeményezte és magára vállalta egy nemzetközi konferencia megszervezését, amely be kívánja mutatni a Kárpát-medencei horgászati szabályozás országonkénti rendszerét. Módunkban lesz megismerni a formálódó elképzeléseket a környező országok előadóinak segítségével és be tudjuk mutatni a magyarországi példát számukra.

Kitűnő lehetőség lesz arra, hogy a kerettörvényekhez rendelt végrehajtási utasításokhoz jó példákat találjunk.

Egyéb események az alapítvány szervezésében

2011.12.24. Karácsonyi halászlé főzés – Szarvas piacterén
2012.04.15. Környezetvédelmi Nap – Szarvas Kákafoki Holtág
2012.07.14. 12 órás Horgászverseny – Kákafoki Horgászegyesülettel közösen
2012.12.24. Karácsonyi halászlé főzés – Szarvas piacterén
2013.03.04. Sólyapálya létesítés a Szarvas-Békésszentandrás holtágon
2013.03.22. Együttműködési keretmegállapodás megkötése a Szarvas-Békésszentandrás holtág védelmének érdekében
2013.04.19. Kákafoki Fórum I. találkozó
2013.04.21 – 2013.04.24. Nemzetközi médiatalálkozó, Szarvas
2013.08.30 – 2013.09.01. VADHOF Halas-vizes kiállítók, programok és előadások szervezése, kiállítóként megjelenés

Nemzetközi kiállítás és vásár Székelyudvarhelyen

A szarvasi Víz-Hal-Ember Közhasznú Alapítvány azt a megtisztelő felkérést kapta László János Úrtól, a székelyudvarhelyi Arkum Invest cégcsoport tulajdonos-vezérigazgatójától, hogy az általuk szervezett rendezvényen mutassa be a fenntartható vízierőforrás használat témakörét és a halas gasztronómiát is méltó módon jelenítse meg. A rendezvényen alapítványunk a Magyar Akvakultúra Szövetség támogatásával jelent meg.

HOP Projektötletek

  • Nemzetközi Aquakultúra Információs portál létrehozása
  • A halászati ágazat számára fontos szakmai anyagok digitalizálása
  • Nemzetközi Aquakultúra Expo Szeged 2014 létrehozása
  • A halfogyasztás hatékony népszerűsítése
  • Nemzetközi, tematikus konferenciák szervezése a tudásátadás jegyében

Projektötletek kibontása

  • Előzmények bemutatása
  • Háttérinformációk
  • Elérendő cél
  • Elvárt eredmények
  • Gyakorlati megvalósítás
  • Módszerek
  • Monitoring mutatók
  • Ütemezés, mérföldkövek